Menu By Milonic JavaScript

 

 
2024-12-28
"FELEMELŐ ÉRZÉS EGY KIS MELEGSÉGET LOPNI AZ EMBEREK SZÍVÉBEN"-Karácsonyköszöntő műsor


2024-12-19
ADVENTI IRODALMI- ÉS KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT-Csaknem 400 munka érkezett a pályázatra


2024-12-17
KÉSZÜLŐDÉS AZ ÜNNEPRE-Karácsonyi kézműves foglalkozások


2024-12-10
A CSERREGŐ BÁBTÁRSULÁS JÁRT ÓBECSÉN-Mintegy 350-en gyermek élvezte a népmeséket


2024-12-06
A MIKULÁS-PARTYN LÉPTEK FEL A MODERN TÁNCCSOPORT TAGJAI



KÖLTÉSZET-NAPI SZAVALÓVERSENY-123 szavaló vett részt
2024.04.09




Tizenkilencedik alkalommal tartottak költészet-napi szavalóversenyt óbecsén. Az idén a Perem Magyar Színházi Egyesület és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör vállalta a szervező szerepét.
- 1964 óta József Attila születésének napján, azaz április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. Ezen a napon a klasszikus és kortárs magyar költőket és költeményeket ünnepeljük, ezzel együtt pedig a magyar nyelv szépségét is éltetjük. A mai versenyre, amelyet a budapesti Nemzeti Kulturális Alap és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság támogatott, 123 szavaló jelentkezett be községünkből, óbecséről, Dreáról, Pecesorról és Péterrévéről. Köszönjük a diákoknak a kitartásukat, a tanítóknak és a tanároknak a munkájukat, hogy időt és energiát szentelnek a tanulók felkészítésére-mondta Ricz Róbert, a kultúrkör elnöke.
A versenyzők két helyszínen, három-három tagú zsűri előtt mutatták be felkészültségüket. Az egyik csoportot Túri Attiláné, magyar szakos tanárnő, Csongrádról, dr. Józsáné Ötvös Mária, magyar szakos tanárnő, Csongrádról és Hajvert Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke hallgatta meg, míg a másik helyszínen Fehér Farkas Hajnalka, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének tagja, valamint a csongrádi Postáné Pető Györgyi és Posta István, a Batsányi János Gimnázium tanárai rangsorolták a versmondókat.
- Minden évben meglepnek bennünket óbecsén a költészet-napi készülődéssel és szavalóversennyel, hiszen az idén is több mint százhúsz versmondót hallgattunk meg. Mindenféle verssel találkozhattunk, különféle felkészültségű szavalókkal, de összességében elmondható, hogy egy nagyon csodálatos nap volt, szuper élményekkel gazdagodva megyünk haza. Ennyi vers-szerető ember biztosan a jövő reménysége lesz, akik biztosan nem csak ezen a napon fognak a versekkel találkozni, hanem ezt a jó szokásukat megtartják a későbbiekben is és továbbadják majd a következő generációnak ők is-mondta Postáné Pető Györgyi.
A zsűri minden szavalót minősített, arany-, ezüst- és bronzminősítést osztott a szavalóknak.
- Azért volt nagy öröm a kicsiket zsűrizni, mert rengetegen voltak. Egy olyan világba, ahol nem a versmondás áll az érdeklődés középpontjába, ez egy nagyon népszerű és elfoglaltságnak és szórakozásnak tűnt. A versmondása azért is nagyon fontos, mert megszeretteti a gyermekekkel az irodalmat, másrészt az ő témáikat dolgozzák fel ezek a versek, és harmadrészben egy megoldást adnak a mindennapokhoz. Ez rendkívül fontos, hogy érezzék, hogy nincsenek egyedül, és ez egy kulcs, ami mindig nyílik…ha rászoknak, remélem függőséget okoz náluk ez a versmondás”, értékelte a hallottakat dr. Józsáné Ötvös Mária.



EREDMÉNYEK

































 




Óbecsei önkormányzat


Szekeres László Alapítvány


Szülőföld Alap


Nemzeti Kultúrális Alap


Tartományi Művelődési Titkárság, Újvidék



Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság

Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest

Malvin fatelep, Óbecse

Kaktusz virágüzlet, Óbecse

Letti pékség, Óbecse

Komunalac közvállalat, Óbecse

Rolometal, Óbecse

Tot-promet, Óbecse

Bečejpromet, Óbecse

Agrocentrum, Óbecse

Viktória fatelep

Tiszamente közvállalat, Óbecse

Kovács Nándor magántermelő, Óbecse

Trend, Óbecse

Madiig, Óbecse

PIK Becse, Óbecse

Gas, Óbecse

Agro-promet, Óbecse

Pixel

Telecom centar

Mórahalom önkormányzata

Panorama étterem

Telek-paprika Martonos

People's diszkó

Gerontológiai Központ

Becsei Pékség

Sigma-promet

Promes

SZR 'Za vas'

Domena

Lux nyomda

Agro-Service

Simovics József

Kéringer József

Friss család

Médiatámogatók:

Info csatorna

Becsei Mozaik

Rádió Active


Köszönet nekik!
 


ÖN HONLAPUNK 58708. LÁTOGATÓJA.

KÖSZÖNJÜK A MEGTISZTELTETÉST!   
 


Copyright © (2010 - 2024.)
Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör - Óbecse