A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben március 21-én és 22-én húsvéti kézműves foglalkozásokat tartottunk két korcsoportban. Csütörtökön a kisebbek kihajtható húsvéti tojásokat készítettek, amelyekből bárányka, nyuszi és csibe bukkan elő, a nagyobbak pedig egy húsvéti díszt, többféle anyag felhasználásával, ami külön örömet okozott a számukra. Pénteken a fiatalabbak papírgurigából készítettek nyuszit, a nagyobbak pedig tojásból különböző figurákat, ahol szabadon szárnyalhatott a fantázia. Ezen felül a Petőfi Sándor és a Samu Mihály Általános Iskola elsősei, az iskolákkal való együttműködés keretében, készítettek tojásból nyuszit húsvéti kosárkában. „Minden évben igyekszünk hozzájárulni a karácsonyi és húsvéti készülődéshez azzal, hogy megszervezzük a kézműves foglalkozásokat. A kisebbeknél ez sokszor családi program is, ahol a szülőkkel együtt készíthetik el az ünnephez kapcsolódó díszeket. Az idén újra két korcsoportban dolgozunk, mint korábban. A kisebbek óvodásoktól másodikosig, a nagyobbak a harmadik osztálytól jöhettek. Így különböző nehézségű, különböző önállóságot igénylő feladatokat tudunk velük megoldani. A nagyobbak így nagyobb szabadságot kapnak, amit nagyon élveznek is. Külön öröm számomra, hogy ezek a bárki számára nyitott foglalkozások mellett, egy-egy osztállyal külön is tudok dolgozni, ilyenkor az, hogy tudom a pontos korosztályt és a résztevő gyerekek létszámát, lehetővé teszi azt, hogy kicsit bonyolultabb munkák is elkészülhessenek a tanítók közreműködésével”, mondta Ricz Kasziba Beáta a foglalkozások vezetője, aki mellett Ződi Kinga és Tót Kása Piroska vezették a műhelymunkákat.