NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL-Teltház-350 néző 2024.02.02
Zsúfolásig megtelt február 2-án az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagyterme, ahol a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés vígjátékát adta elő. „Sajnos az óbecsei Városi Színházban nagyon kevés vagy egyáltalán nincs is magyar nyelvű színdarab, ezért a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben szervezünk magyar nyelvű színházi előadásokat, és mint látszik, erre is óriási igény van. A magyar kultúra napja alkalmából A hentes című előadásunkon nem volt elég ülőhely, úgy kellett hoznunk még székeket. A Szabadkai Népszínház előadására az első napon eladtunk 170 belépőjegyet, és már tíz napja nem lehet belépőt kapni. Már pótsorokat és pótszékeket is betettünk, mintegy 350-en voltak kíváncsiak a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásra”, mondta Ricz Róbert, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör elnöke. Folyik a bor, és teli torokból énekelnek az urak, három napja tart a névnapi mulatság. Ezt már nem tűri tovább a ház asszonya és faképnél hagyja az urát, aki aztán fondorlatos módon vissza-könyörgi magát. Egy vidám, farsangi szerelmi történet, az elszegényedett vidéki nemesek, a dzsentrik letűnt világából, a párkapcsolatok örök problémáiról, kiváló színpadi muzsikával és harsogó színészi játékkal. A muzsika nem állhat le: a darab első felvonásának végén a kocsmába vonul a társaság, és ebben az esetben a nézők is követhetik a nótázgató urakat. Móricz Zsigmond 1916-ban írta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című regényét, amelynek alapötletét személyes élményeiből, egy féktelen farsangi bálból és felesége rokonaiból merítette. Az előadást 42 éve már játszotta a Szabadkai Népszínház. A színpadi játék teljesen magával ragadta a közönséget óbecsén is, a közönség percekig tartó vastapssal jutalmazta meg a társulatot.