LVII. GYÖNGYÖSBOKRÉTA ÉS XLIV. DURINDÓ-TÖRÖKBECSE 2021.10.03
A törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmai partnerségében a hétvégén, október 2-án és 3-án zajlott le a LVII. Gyöngyösbokréta és XLIV. Durindó. Énekszótól, néptánctól és népi muzsikától volt hangos a Tisza-part, perdült a szoknya, dobbant a csizma és szállt az ének, hirdetve a magyar összetartozást, összefogást, életerőt és örökségünket. A rendezvény ünnepélyes megnyitójára szombaton délben került sor a Tisza-parton, a Gyöngyösbokrétát a nyári nagyszínpadon bonyolították le. A fesztivált hivatalosan Kovács Elvira, a Szerbiai Képviselőház alelnöke nyitotta meg, majd Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának délvidéki és diaszpóra főosztályának vezetője szólalt fel, aki köszöntőjében a fesztivált a legszínpompásabbnak és legtömegesebbnek nevezte a néptáncfesztiválok sorában. A felszólalók sorát Tímár Gabriella, a Fesztivál Tanács elnökének köszöntője zárta, aki azt hangsúlyozta, hogy a járvány ugyan egyéves kihagyásra kényszerítette őket, de kitartottak, mert lelki szemeik előtt az újabb találkozást látták. Egyesületünkből a Gyöngyösbokrétán be a Kiscimbora táncegyüttes lépett fel, akik a törökbecsei Jókai Mór MME Csalogató táncegyüttessel közös produkciót készítettek erre az alaklomra. „A közös produkció ötlete már régebb óta megszületett bennünk. Több műsoron és fesztiválon is együtt lépett már fel a két együttes, valamint a műsorokon kívül is találkoztak már a táncosok, közös táncoktatásokon, valamint bulikon és társalgásokon is. Összekovácsolódott a két csapat. Így született meg az ötlet, hogy az idei Gyöngyösbokrétára közös műsorszámot készítsünk. Könnyítve volt a munkánk, hiszen mindkét csoporttal feleségem Anikó és én foglalkozunk már évek óta. Nagydobronyi táncanyagra esett a választásunk, amelyből Sikentáncz Szilveszter, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöke, néptáncpedagógus és koreográfus készített egy produkciót. Ő többször volt nálunk, szívesen jár Vajdaságba, illetve mindenféle segítségben számíthatunk rá mindig”, mondta Cseszák Balázs, a Csalogató és a Kiscimbora táncegyüttesek művészeti vezetője. A vasárnapi Durindón 110 csoport mutatkozott be. A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörből a Szelence énekegyüttes, a Dúdoló énekcsoport és a Botra férfikórus képviseltette magát. A Szelencés lányok Kisimre Szerda Anna vezetésével „Fúvom az énekem…” címmel al-dunai székely népdalokat mutattak be. A Dúdoló énekcsoport, szintén Kisimre Szerda Anna vezetésével, Hétköznapok dalai a Tisza-mentéről címmel mutatkoztak be, míg a Botra férfikórus, Szerda András vezetésével, Bánáti bordalokkal nyerte el a közönség tetszését. Nagy örömünkre, az idén a Bodor Anikó díjat Kisimre Szerda Anna és Micsik Béla közösen érdemelték ki. Az énekcsoportok és a tánccsoport fellépését a Csoóri Sándor Alap támogatta. Köszönet nekik!