Menu By Milonic JavaScript

 

 
2024-04-13
39. SZÓLJ, SÍP, SZÓLJ!-NÉPZENEI VETÉLKEDŐ-Aranyeső Törökbecsén a népdalénekeseinknek


2024-04-13
EZÜSTÉREM MAGYARKANIZSÁRÓL-A modern tánccsoport tagjainak sikere


2024-04-12
"NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG..."-Örökzöld slágerek a Tripolszki együttes előadásában


2024-04-09
KÖLTÉSZET-NAPI SZAVALÓVERSENY-123 szavaló vett részt


2024-04-06
BOR-CSINÁLTA DOKTOR-A tatabányai Orfeusz társulat vendégjátéka



A SZIVÁRVÁNY FESTŐCSOPORT KIÁLLÍTÁSA-33 amatőr festő állított ki
2018.06.04




Kedden, június 4-én, került sor a Városi Színház Kör galériájában a Petőfi kultúrkör Szivárvány festőcsoport tagjai kiállításának megnyitójára.
Harminchárom amatőr festő állította ki alkotását, amelyet Szél Gabriella, a Városi Színház munkatársa és Tót Kása Piroska, a Szivárvány vezetője nyitott meg. „Egy kiállítás-megnyitó a közönség számára csak röpke fél óra, amikor elhangzanak a köszöntő szövegek, elhangzik egy két szavalat és kimondják, hogy a kiállítás meg van nyitva. Ám, ennél sokkal többről van szó. A mi esetünkben a történet még tavasszal kezdődött el, amikor eldöntöttük, hogy idén is kiállítunk. Megmozdult a csoport, gondolkodtunk, hogy mit fessünk, milyen technikát alkalmazzunk. Amikor már elkészült egy-két munka, összedugtuk a fejünket, véleményeztük, dicsértük vagy korrekciót javasoltunk. A képek keretezése is fontos momentum volt mindenkinél. És végül eljött a megnyitó napja, mindannyian összejöttünk, vidéki társainkkal is találkoztunk, ami mindig nagy öröm számunkra. Az ehhez hasonló megmozdulásoknak nagy közösségformáló ereje van. A Szivárvány festőcsoport igyekszik is kihasználni minden alkalmat, hogy közös munkákban vegyen részt a tagság, mert együtt dolgozni együtt tanulni és egyszerűen együtt lenni jó”, mondta Tót Kása Piroska, a csoport vezetője. A kiállítás június 14-ig, délelőttönként tekinthető meg.





























 



 




Óbecsei önkormányzat


Szekeres László Alapítvány


Szülőföld Alap


Nemzeti Kultúrális Alap


Tartományi Művelődési Titkárság, Újvidék



Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság

Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest

Malvin fatelep, Óbecse

Kaktusz virágüzlet, Óbecse

Letti pékség, Óbecse

Komunalac közvállalat, Óbecse

Rolometal, Óbecse

Tot-promet, Óbecse

Bečejpromet, Óbecse

Agrocentrum, Óbecse

Viktória fatelep

Tiszamente közvállalat, Óbecse

Kovács Nándor magántermelő, Óbecse

Trend, Óbecse

Madiig, Óbecse

PIK Becse, Óbecse

Gas, Óbecse

Agro-promet, Óbecse

Pixel

Telecom centar

Mórahalom önkormányzata

Panorama étterem

Telek-paprika Martonos

People's diszkó

Gerontológiai Központ

Becsei Pékség

Sigma-promet

Promes

SZR 'Za vas'

Domena

Lux nyomda

Agro-Service

Simovics József

Kéringer József

Friss család

Médiatámogatók:

Info csatorna

Becsei Mozaik

Rádió Active


Köszönet nekik!
 


ÖN HONLAPUNK 58708. LÁTOGATÓJA.

KÖSZÖNJÜK A MEGTISZTELTETÉST!   
 


Copyright © (2010 - 2024.)
Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör - Óbecse