Menu By Milonic JavaScript

 

 
2024-04-13
39. SZÓLJ, SÍP, SZÓLJ!-NÉPZENEI VETÉLKEDŐ-Aranyeső Törökbecsén a népdalénekeseinknek


2024-04-13
EZÜSTÉREM MAGYARKANIZSÁRÓL-A modern tánccsoport tagjainak sikere


2024-04-12
"NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG..."-Örökzöld slágerek a Tripolszki együttes előadásában


2024-04-09
KÖLTÉSZET-NAPI SZAVALÓVERSENY-123 szavaló vett részt


2024-04-06
BOR-CSINÁLTA DOKTOR-A tatabányai Orfeusz társulat vendégjátéka



TISZTÚJITÓ KÖZGYŰLÉS A PETŐFI KULTÚRKÖRBEN
2018.02.23




Február 23-án tartottuk meg a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a tisztújító közgyűlést.
A munkaelnökségben Nagy Klára, Szerda András és Ferenc Edvin foglalt helyet, míg a jegyzőkönyvvezető Tót Kása Piroska volt.

A jelenlévők beszámolót halhattak az elmúlt négy év munkájáról, illetve a 2014-2017-as időszak pénzügyi jelentése is a közgyűlés elé került. Mindkét beszámolót, illetve az ellenőrzőbizottság jelentését is egyhangúan fogadta el a közgyűlés. Ugyancsak egyhangúan lett elfogadva a 2018-as munka és pénzügyi terv. A közgyűlésen felmentették tisztségéből az eddigi elnökségi és ellenőrző-bizottsági tagokat, illetve újakat neveztek ki helyettük.

 Elnökségi tagok:

  • Beretka Ildikó, szülő, a Gerontológia Központ munkatársa
  • Budimilty Ármin, néptáncos
  • Cseszák Korcsik Anikó, néptánc-oktató, a néptánccsoportok vezetője
  • Fenyvesi Szilvia, szülő, a Népkönyvtár munkatársa
  • Juhász Kornél, okleveles közgazdász, vállalkozó
  • Károlyi Andrea, szülő, zenetanárnő, a Dúdoló tagja
  • Kisimre Szerda Anna, néptánc-oktató, néptánc- és népdalcsoport vezetője
  • Kiss Igor, szociológus, a Községi Tanács tagja
  • Kovács Z. Róbert, vállalkozó, a Rolometal-stúdió tulajdonosa
  • Molnár Viktor, szülő, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatóhelyettese
  • Ricz Kasziba Beáta, szülő, a Petőfi Sándor MK munkatársa
  • Ricz Róbert, a társas-tánccsoport vezetője, a Petőfi Sándor MK munkatársa
  • Rókus Zoltán, színművész
  • Szerda Balázs, tanár, zenész, a Fokos zenekar vezetője
  • Varga Róbert, szülő, vállalkozó

 Az ellenőrzőbizottság tagjai:

  • Nagy István, közgazdász-elnök
  • Tót Kása Piroska, nyugdíjas, a Szivárvány festőcsoport vezetője-tag
  • Szerda András, a Botra férfikórus tagja-tag

Az egyesület újonnan megválasztott elnöksége március 1-jén tartotta meg alakuló ülését, ahol megválasztották az új tisztségviselőket. Elnöknek Ricz Róbertet választották, az alelnöki posztot dr. Molnár Viktor tölti be a következő négy évben, a titkár Fenyvesi Szilvia lett, míg az irodavezető Ricz Kasziba Beáta.














Óbecsei önkormányzat


Szekeres László Alapítvány


Szülőföld Alap


Nemzeti Kultúrális Alap


Tartományi Művelődési Titkárság, Újvidék



Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság

Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest

Malvin fatelep, Óbecse

Kaktusz virágüzlet, Óbecse

Letti pékség, Óbecse

Komunalac közvállalat, Óbecse

Rolometal, Óbecse

Tot-promet, Óbecse

Bečejpromet, Óbecse

Agrocentrum, Óbecse

Viktória fatelep

Tiszamente közvállalat, Óbecse

Kovács Nándor magántermelő, Óbecse

Trend, Óbecse

Madiig, Óbecse

PIK Becse, Óbecse

Gas, Óbecse

Agro-promet, Óbecse

Pixel

Telecom centar

Mórahalom önkormányzata

Panorama étterem

Telek-paprika Martonos

People's diszkó

Gerontológiai Központ

Becsei Pékség

Sigma-promet

Promes

SZR 'Za vas'

Domena

Lux nyomda

Agro-Service

Simovics József

Kéringer József

Friss család

Médiatámogatók:

Info csatorna

Becsei Mozaik

Rádió Active


Köszönet nekik!
 


ÖN HONLAPUNK 58708. LÁTOGATÓJA.

KÖSZÖNJÜK A MEGTISZTELTETÉST!   
 


Copyright © (2010 - 2024.)
Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör - Óbecse